93043-cikk-3015

Milyen jó volna, ha több mint 40 tonnával lehetne csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátás éves szintjét!

A megtakarítás igen jelentős lehetne, annyi, mint a teljes dán gazdaság szén-dioxid-kibocsátása. Mi lenne, ha a klímaváltozásra gyakorolt hatás kétszerese volna annak, ami ebből a mennyiségből következik, mivel a szén-dioxid - és más szennyező anyagok - kibocsátása nagy magasságban történne? És ha eközben még sok időt és pénzt is meg lehetne takarítani? Ha erre valaki azt mondja, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az illető még nem találkozott David Parkinson feltalálóval és mérnökkel, aki azon dolgozik, hogy a légi irányítást összhangba hozza a digitális korral.
Parkinson meggyőződéssel vallja, hogy gond nélkül akár nyolc százalékkal csökkenteni lehetne a repülőgépek károsanyag-kibocsátását, ha számítógépek terveznék a gépek útvonalát. "A vasútnál már megcsináltuk. Sok ember azt hiszi, hogy a vasúti közlekedés jelzéseit még mindig kézzel állítják be, de valójában a rendszer évek óta automatizáltan működik" - hangsúlyozta a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva.
Hordozható számítógépét elővéve meg is mutatta azt a radarstílusú térképet, amelyen kis fénypontok jelezték a céljuk felé közeledő repülőgépeket. Elmondása szerint ez a rendszer működő prototípusa, a délkelet-angliai légtér modellje. Úgy néz ki, mint a légi irányításban jelenleg is használatos képernyők, de azzal a lényeges különbséggel, hogy itt a számítógép számolja ki minden gép számára a leghatékonyabb útvonalat, és ezzel időt és üzemanyagot lehet megtakarítani.
A mérnök szerint az a fő probléma, hogy a jelenleg használatos rendszer rendkívül elavult.
 
 

Mérnök állások itt: több száz mérnök állás és műszaki pozíció>>>

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokbazis.blog.hu/api/trackback/id/tr513524571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása