63067-cikk-2483

Ha két ország közös érdekek miatt összeköti elektromos hálózatát, előfordulhat, hogy éppen egy harmadik lesz az, amelyik nyer a beruházáson – többek között ez a meglepő eredmény született a dr. Kóczy Á. László vezette játékelmélettel foglalkozó kutatócsoport és dr. Csercsik Dávid rendszerelméleti kutató közös munkája nyomán.

 

Bár a magyar szakemberek egyszerűsített modellel dolgoztak, az eredmény jól mutatja a játékelmélet fontosságát a modern gazdaságban. A kutatócsoport a Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” programjának keretében jöhetett létre az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében.

Nem feltétlenül az a nyertes egy partiban, aki első ránézésre a legesélyesebbnek tűnik, bonyolult rendszereknél pedig hatványozottan igaz ez az állítás: talán ez a legfontosabb általános tanulsága a játékelméleti kutatásoknak. A gyakorlatban súlyos tízmilliárdokról lehet szó, például az energiaiparban. A nagyfeszültségű elektromos rendszerek összekötése elméletileg két résztvevő fél érdekeit szolgálja, mert a nagyobb rendszerek jellemzően hatékonyabban működtethetők. A vizsgálatból az is kiderült azonban, hogy előfordulhat: a hálózatok működésének sajátosságai miatt nem a beruházók, hanem egy harmadik fél lehet a valódi nyertes. 

„Az eredmény bennünket is meglepett, és bár az általunk használt leegyszerűsített modell nem lehet egy felelős döntés alapja, azt állíthatom, hogy nagy elektromos vezetékrendszerek összekapcsolásánál érdemes részletes játékelméleti hatástanulmányt is készíteni.” – hangsúlyozta dr. Kóczy Á. László, a kutatócsoport vezetője, majd hozzáfűzte, hogy ma Magyarországon a közgazdászok aránytalanul keveset használják ezt a metódust, holott az élet legtöbb területén kiválóan alkalmazható eszközről van szó.

 

 

több száz mérnök állás itt>>>

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokbazis.blog.hu/api/trackback/id/tr643132678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.23. 10:04:52

Egészen biztos, hogy lesz egy nyertes harmadik fél is. Mégpedig a "közeli" vállalkozók egy csoportja, akik majd az egészet üzemeltetik... :)
süti beállítások módosítása