Szemimplantátum vakság kezelésére

Egy idegsebészekből, mérnökökből és neurofizikusokból álló csapat megalkotta az első, műszemet, mely sok erősen látássérült embernek adhatja vissza látását.

A német találmány az úgynevezett „retinitis pigmentosa” nevű betegségben szenvedő pácienseken tud segíteni. Ez a betegség a retina pálcikáinak fokozatos romlása miatti gyengülő látással jár, a látótér beszűkül, majd a beteg megvakul. Európában kb. százezren szenvednek ebben a betegségben, Magyarországon mintegy 4-5 ezer ember él együtt ezzel a betegséggel. A vizuális ingereket, az agyhoz továbbító idegpályák rend szerint épen maradnak. Ezt a sajátosságot kihasználva sikerült a fejlesztőknek meggyőző eredmény letenni az asztalra.

Szemimplantátum a vakság ellen

A retina  implantátumok szokványos  beépítési helye

A tizenkét évig tartó fejlesztést a Német Szövetségi Kutatási Minisztérium tette lehetővé, 1995 óta euró milliókat ölt a projektbe. A híres Fraunhofer Institut szakemberei aacheni és esseni szakorvosokkal és a marburgi Philipps Egyetem  neurofizikusaival alkották meg az „EPIRET3” névre keresztelt műszemet. A szerkezet különlegessége abban rejlik, hogy táplálása vezeték nélküli. A látóeszközt teljes egészében a szemen belülre építik be, a kábelek elhagyása más retina implantátumokhoz hasonlítva jelentősen csökkenti a műtéti beavatkozás idejét, egyszerűsíti a kezelést és, és a páciens számára is kevésbé megterhelő.

Szemimplantátum a vakság ellen

A vezeték nélküli szemimpalntátum (Forrás: EpiRet GmbH, Gießen)

Eddig hat önként jelentkező évek óta vakon élő betegbe építették be a berendezést, majd a Philipps Egyetem neurofizikusai (Susanne Klauke, Thomas Wachtler, Reinhard Eckhorn és a csoport vezetője Frank Bremmer) elektromos próbaingerekkel tesztelték látásukat. A páciensek mindegyikénél sikerült vizuális ingereket kiváltani.
 
A csapat a siker után a műtéti technika fejlesztésén és az implantátum élettartamának növelésén dolgozik. Ahhoz, hogy a „retinitis pigmentosában” szenvedők tényleg visszanyerjék látásukat, a rendszert egy kamerával kell kiegészíteni, mely rádióhullám segítségével küld képeket a szerkezetnek.

A sikereken felbuzdulva több orvostechnikai cég egymással összefogva új vállalatot alapított, mely az új retina-implantátum piacképessé fejlesztését célozta meg. A marburgi szakemberek a továbbfejlesztés e szakaszában is tevőlegesen vesznek részt, így néhány éven belül piacra is kerülhet a beültetésre kész szerkezet. A kutatók még keresik a lehetőségeket, hogy más szembetegségben szenvedők számára - elsősorban az időskori vakság kezelésére - is hasznosítható legyen az implantátum.

Mérnökbázis

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokbazis.blog.hu/api/trackback/id/tr30973475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása