Azoknak az üvegszálaknak a vastagsága, amelyeket a Bécsi Műszaki Egyetem atomkutató intézetének munkatársa, Arno Rauschenbeutel a kísérleteihez használ, mindössze a milliméter ötszázmilliomod része – azaz kisebb, mint a látható fény hullámhossza. „A fényhullám tulajdonképpen nem fér teljesen az üvegszálba, hanem egy kicsit kilóg belőle” – magyarázta Rauschenbeutel.

Éppen ebben rejlik a nagy előny: A fényhullám regisztrálja azokat az atomokat, amelyek kívül, az üvegszál közelében találhatóak. „Először atomokat fogunk be úgy, hogy azok épp az üvegszál fölött és alatt sorakozzanak, mint egy láncon a gyöngyszemek” – nyilatkozta Rauschenbeutel.

Az üvegszálon átküldött fényhullám minden egyes atommal érintkezik. Ha pontosan megmérik, hogyan változik a fényhullám, következtetni lehet arra, hogy hány atom kapcsolódott hozzá.

Mikroszkopikus szinten többnyire komoly következményekkel járó folyamatok játszódnak le, amikor a kvantumfizikában az atomokat és a fényt vizsgáljuk: Lehet, hogy a fényrészecskéket az atomok elnyelik, és aztán más irányba bocsátják ki, az atomok ezáltal felgyorsulnak, és az eredeti helyükről elmozdulnak.

A Bécsi Műszaki Egyetemen végzett üvegszálas kísérletek esetében mindenesetre elegendő egy viszonylag gyenge kölcsönhatás a fény és az atomok között. „Az üvegszálhoz kapcsolódó atomokon a fényhullám nem halad át olyan gyorsan, mint egyébként” – magyarázta Rauschenbeutel. Ha a fényhullám pontosan felfelé és lefelé, az atomok irányában halad, a hullámhegyek és hullámvölgyek egy kicsit eltolódnak. Ezzel szemben az a fényhullám, amelynek rezgéssíkjában nincsenek atomok, alig lassul.

Mérnök állások itt: több száz mérnök állás és műszaki pozíció>>>

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.