79159-cikk-2842

A mikroblog bejegyzéseket arra használták, hogy világ különböző szegleteiben élő, több millió ember hangulati hullámzását vizsgálják.

A tanulmányhoz összesen 509 millió, az elmúlt két évben kiküldött Twitterjelentést gyűjtöttek az amerikai ithacai Cornell Egyetem kutatói. A szövegeket egy számítógépes program segítségével elemezték, pozitív vagy negatív hangulatnak megfelelő kifejezésekre keresve.

„Az emberek reggelente jókedvűen kelnek, ez azonban a nap folyamán jócskán alábbhagy” – írja Scott Golder és Michael Macy a Cornell Egyetemről. Először csak később, estefelé javul újra a hangulat. Ez azt mutatja, hogy az alvás és a belső óra, de a munkarend is befolyásolja az egyének hangulatát az egész világon.

A globális „Twitter-hangulatbarométerükön” Golder és Macy azt is le tudta olvasni, hogy az emberek hangulata hogyan változik az év során. „Több a pozitív érzelemkifejezés, ha a nappalok hosszabbodnak” – számoltak be a kutatók. Különösen jó hangulatúak a Twitter felhasználói tavasszal, amikor a nappalok hosszának változása a leginkább érezhető. Kevesebb jó hangulatra utaló jelet találtak viszont ősszel, amikor a nappalok egyre rövidülnek. A kutatók szerint azonban a nappal abszolút hossza nem játszik szerepet, csak a változás.

 

több száz mérnök állás itt>>>

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mernokbazis.blog.hu/api/trackback/id/tr923322877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása