Az új optikai elven működő lemezek segítségével az összes rendelkezésünkre álló adatot hátra tudnánk hagyni a következő generációnak anélkül, hogy sok helyet foglalnánk.
Az első, új technológiával eltárolt adathalmaz a kutatást leíró cikk absztraktja volt. A tároláshoz kvarckristályokat használtak. Az információ kódolását közvetlenül a kristályok fizikai paraméterei adják: a három térbeli koordináta, a kristály tengelyeinek orientációja, és a kristályok degenerációs foka. Az orientáció és a degenerációs fok a kódoláshoz használt lézerrel rendkívül gyorsan beállítható.
A technológia segítségével a képen látható kis lemezre 360 TB-nyi adat menthető. Ez több, mint 7000-szerese a kétrétegű Blue-ray 50GB-os tárhelyének. A tárolási idő elméletileg korlátlan, a kristályszerkezet pedig kb. 1000 °C-ig megőrzi stabilitását. Az új megközelítés teljesen kiküszöbölné a napjainkban használt mágneses tárolóeszközökre jellemző hosszú távú adatvesztést. A mentett adatok olvasásához elektron mikroszkóp szükséges , és ezzel el is jutottunk a módszer egyetlen hátrányához: az olvasási sebesség meglehetősen lassú.
A molekuláris memóriatárolással már korábban is foglalkoztak. 2009-ben vas nanorészecskéket tartalmazó karbon nanocsövekbe kódoltak adatokat. Kiváló eredményt értek el 2012-ben is, amikor egy 53.000 szavas könyvet 50 nanogramm DNS segítségével kódoltak.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért is foglalkoznak ezekkel a technológiákkal, ha az olvasási sebesség lassú. A választ az adattárolási piramis adja, amely csúcsán a kisebb tárolókapacitású elemek vannak jellemzően gyors hozzáféréssel. Ebbe a kategóriába tartoznak az úgynevezett szilárdtest meghajtók (SSD, Solid-State Driver). Ezek élettartama néhány év, meghibásodásuk után viszont van esély az adatok mentésére. Egy szinttel lentebb helyezkednek el a mágneses tárolók, winchesterek. Élettartamuk lehet több évtized is, meghibásodás esetén viszont az adatok valószínűleg elvesznek. Olvasási sebességük közepesnek mondható.
